Szia, Orsi vagyok,
vizuális márkaépítő
Potyondi-Galasi Orsi vagyok, a Pure&Pastel Photography tulajdonosa.
Fotográfus, vizuális márkaépítő és oktató vagyok.
Igazi szerelem munka az enyém, mert minden nap lehetőségem nyílik arra, hogy használjam a kommunikációmat (imádok beszélni), nevetésre késztessem az embereket (állítólag vicces vagyok), ösztönözzek másokat és hab a tortán, hogy még a kreatív, művész énemet is kifejezhetem a fotózások által.
És egy picit hosszabban. Ki is vagyok én?
Egy hosszú, kanyargós út vezetett el odáig, ahol ma tartok.
Valahol, a szívem mélyén, mindig éreztem, hogy vonzanak a művészetek. Gyerekkorom óta imádom a ceruzákat, tollakat, szerettem (volna de elképesztően tehetségtelen vagyok benne) rajzolni, festeni, sok-sok filmtekercset használtam el vízifüvek és egyéb érdekfeszítő dolgok megörökítésére. Szerettem verseket írni és olvasni, vonzott a történelem és persze a festmények. De végül úgy alakult, hogy a művészet iránti vonzódásomat el kellett nyomnom és pénzügyi pályára mentem (nem önszántamból). Mivel 18 évesen még fogalmam sem volt, hogy mi leszek, ha nagy leszek, így betudtam, hogy jó lesz ez nekem. Ha nem, majd az is kiderül.
Persze, hamar ki is derült, hogy az egy helyben ülés, az irodai környezet és a számok nem az én világom, mégis lediplomáztam, már csak tisztességből is.
Évekig keresgéltem a kreatív szakmák között, a lakberendezés kifejezetten érdekelt, de amikor kiderült, hogy szakrajzot és kézi rajzokat kell leadni, azonnal lemondtam róla (a fent említett okból).
Végül hobbiból elkezdtem érdeklődni a fotózás iránt, az i-re a pontot pedig egy alapozó tanfolyam adta, ami pont elég volt arra, hogy eldöntsem, nekem ez kell.
Még évek teltek el, mire tényleg fotós lettem, mert közben másfelé is elsodort az élet.
De, amikor eljött a teljes pályaelhagyás és váltás gondolata, akkor azt mondtam, ettől most nem tántorít el senki, én ezt megcsinálom!
A fotózást mindig szenvedéllyel és ösztönből űztem, nem hagytam, hogy befolyásoljanak. Ezért sok területet kipróbáltam, tesztelgettem, volt, amiben évekig benne ragadtam, de volt, amit kényszerből csináltam. Azonban egyiket sem bántam meg! Mind hozzáadott a szakmai fejlődésemhez!
Az évek alatt letisztult, hogy mit szeretek igazán, mik azok a területek, amiken örömmel dolgozom én is.
Közben a saját stílusom is hatalmas változáson esett át és formálódott azzá, ami ma látható a képeimen.
Ahogy egyre rutinosabb lettem, azt vettem észre, hogy egyre többször kérdeznek meg az ügyfelek azzal kapcsolatban hogyan, miként kellene felhasználniuk a képeket, milyen esetekben javaslom a fotóshoz menetelt, mitől lesznek ők érdekesek, vagy akár eladhatók a termékeik. Én pedig örömmel válaszoltam nekik, gyakorlatilag egy mini tanácsadást nyújtottam.
A tapasztalat azt mutatta, hogy fotósként is sokat tudok adni, hiszen egy jó képpel gyakorlatilag bármi eladható. De arra is rájöttem, hogy vizuális márkaépítés oktatóként és tanácsadóként még szélesebb körben tudok segíteni! Hiszen a képzés során meg tudom tanítani az alapokat, így nem kell vaktában posztolgatnia az ügyfélnek.
Egy tanácsadás során pedig komplex stratégiát tudunk kidolgozni, ami csak a saját márkájáról szól, általánosságok nélkül.
Így, az elmúlt, közel 7 évben azon dolgoztam, hogy egy személyt, terméket, ételt, vagy akár egy ingatlant izgalmasan, eladhatóan mutassak be.
A vállalkozók számára olyan fotókat biztosítok, amik által kitűnnek a tömegből, egyedivé és felismerhetővé válnak.
Fontosnak tartom, hogy egy fotózás ne „csak” szép képekből álljon, hanem kikapcsolódást, élményt is nyújtson, illetve az elkészült sorozat komplexen felhasználható legyen a weboldalon, a LinkedIen és a social media felületeken is.
A jól elkészített képek felhasználását pedig egy két napos képzésen, illetve személyes tanácsadáson segítem.
Az ügyfeleim sokrétű területekről kerülnek ki:
- szépségápolás, kozmetika, testkezelés,
- táplálkozás, sport, jóga,
- gasztronómia, turizmus, hotel,
- ügyvédi praxis, pénzügyi tanácsadás,
- audiovizuális terület,
- marketing szakember,
- oktató, coach és még sokan mások.
Ma már a fő fókuszt a vizuális kommunikáció teszi, kezdve, egy tudatosan felépített oldallal, majd azt megtámogatva megfelelő képekkel és befejezve egy jól és látványosan kialakított fedd-del.
miben tudok neked segíteni?
Rólam mondták
Ahol a munkáimmal találkozhatsz